ingyenes webstatisztika


 Dr. Young: A mobiltelefon használatról


Néhányan már-már betegesnek mondhatóan, érzelmileg kötődnek mobiltelefonjaikhoz. Érdekes felvetés, hogy a mobiltelefonból érkező,agyat érő sugárzás függőséget okozhat. Azokat nem lehet megmenteni, akik inkább meghalnak, semmint, hogy kikapcsolják a mobiljukat. Azonban az etika megköveteli, hogy minden racionálisan gondolkodó emberhez eljuttassuk az alapvető tudományos tényeket.

A mobiltelefon egy mikrohullámú adóvevő, másodpercenként a milliótól a milliárdokig terjedő rezgésszámban bocsát ki mikrohullámú energiát. Rákot okozhat. Egy sejtbiokémiai lap szerint ezek a frekvenciák rákot és más betegségeket okoznak azzal, hogy károsítják a DNS-t, illetve a DNS javító mechanizmusát. A mikrohullámok gyorssejtöregedést idéznek elő. Olasz tudósok kimutatták, hogy a mobiltelefonból érkező sugárzás agresszív rákos sejtnövekedést idéz elő. A 900 megahertzes vagy 2, 4 gigahertzes vezeték nélküli telefonok ugyanolyan veszélyes mikrohullámú sugárzást bocsátanak ki, mint a mobiltelefonok.

Az embert érő mikrohullámok és a rák közötti kapcsolat évek óta dokumentált. A hidegháború idején a szovjetek sugározták a moszkvai Amerikai Nagykövetséget, kettősnyalábú, alacsony sugárral. Két egymást követő nagykövet is leukémiát kapott. A személyzet más tagjai rákot kaptak, vagy DNS károsodást mutattak ki a vérükben, ami közvetlenül a rák kialakulása előtt következik be.

A Washingtoni Egyetem professzora, Dr. Henry Lai kutatása azt mutatja, hogy az amerikai kormány által meghatározott biztonsági értéket túllépő mikrohullámok egyértelműen károsítják az agysejteket. A professzor megjegyezte, hogy hosszú távon még a pici rádiófrekvenciás sugárzások is összeadódnak, és káros hatásuk lehet. Arra figyelmeztet, hogy a népességet érő, vezeték nélküli telefonokból érkező sugárzást a minimumra kell csökkenteni.

A Motorola azt tanácsolja a fogyasztóknak, hogy ne irányítsák a mobil antennáját a test védtelen részei felé. Azonban független tesztek kimutatták, hogy nagy mennyiségű sugárzás érkezik a billentyűzetről, illetve a mobil szájrészéről is. Ez a sugárzás mélyen behatol az agy, fül és szem szöveteibe, ezek különösen ki vannak téve a mikrohullámok kárósító hatásainak. Amikor a kezünket szabaddá tevő headsettel telefonálunk, miközben mobilunk az övre csatolható mobiltartónkban lapul, a máj vagy a vese területét éri a sugárzás.

A legújabb kutatások megerősítik, hogy a mobiltelefon és a vezeték nélküli telefonok mikrohullámai a következő egészségkárosító hatással járnak: 

A fejbőr idegeinek károsodása. 
A vérsejtekből hemoglobin szivárog ki.
Emlékezetvesztés, szellemi zavar.
Fejfájás, kóros fáradékonyság.
Összetett fájdalom, izomgörcsök, remegés.
Égető érzés, a bőr kipörsenése.
Alvás során az agyi elektromos aktivitás megváltozása.
Fülcsengés előidézése, szaglás romlása.
Zöldhályog, retinakárosodás, szemrák.
A vér-agy gát már nem nyújt védelmet a vírusok és toxinok ellen.
A fehérvérsejtek száma és hatékonysága csökken.
Asztma, a hízósejtekben lévő hisztamin termelésével.
Emésztési problémák, a koleszterin szint megemelkedése. 
A belső elválasztású rendszer károsodása, főleg a hasnyálmirigy, pajzsmirigy és petefészkek károsodása.

1993-ban az amerikai távközlési ipar 25 millió dollárt költött kutatóprojektekre, hogy bebizonyítsák, a mobiltelefonok biztonságosak. Azonban a tanulmányok éppen az ellenkezőjét bizonyították. Arra is rámutattak, hogy szövetségi szinten a megengedett, legmagasabb mikrohullámú sugárzás határértéke sem megfelelő, már ez is veszélyes. 

A sejtkárosodás, illetve a tumor kialakulása már az FCC-sugárzás 1/3-nál kimutatható volt a laborokban.
A távközlési iparban dolgozó fiúk bepánikoltak. Ők és a szolgálatkész politikusok, szövetségi szabályalkotók eldöntötték, hogy kifizetődőbb a hazugság és a tagadás. A terhelő bizonyítékok ellenére az FDA (Amerikai Élelmezésügyi Hivatal) még mindig ködösít: „semmi okunk sincs azt feltételezni, hogy a mobiltelefonok bármiféle egészségkárosító kockázatot jelentenének a fogyasztókra nézve". Eközben a távközlési ipart arra ösztökélik, hogy a megengedett mobilsugárzás értékét tízszer annyi sugárzással növelje.

Szerencsére, Dr. George Carlo közzétette ipari tanulmányprojektjét. Megrázó tényeket közöl a Mobiltelefonok: láthatatlan kockázatok a vezeték nélküli telefonok korában című könyvében, amely 2001-ben jelent meg. A könyv tartalmát a következőképp lehetne röviden összefoglalni: a mobiltelefonok forróak, a létező védőszabályok semmit sem érnek, az amerikaiak meg fognak sülni, miközben a hamis telekommunikációs ipar besöpri a sok pénzt. Ez egy piszkos üzlet, minél tovább vezeti az orránál fogva a fogyasztókat, annál több milliárdot gyűjt be.

2002. június 16-án, a CBS amerikai televízió társaság Sixty Minutes című műsorában egy egész részt szentelt annak, hogy bebizonyítsa: a telekommunikációs ipar épp annyira mocskos, mint amennyi nyereséget a magáénak tud. A CBS azzal vádolja a nagyobb mobilszolgáltatókat, hogy becsapják az embereket, csalnak, aláírásokat hamisítanak, hazudnak az őket érő vádak felől. Connecticut főügyésze szerint a telefontársaságok a dollármilliós perek ellenére sem javulnak. Akkor, hogyan hihetnénk nekik egész életünkben?

A fejet érő mikrohullámok különösen a gyermekekre veszélyesek. Néhány európai államban már figyelmeztették a szülőket, hogy tartsák távol gyermekeiket a mobiltelefonoktól. A Utah-i Egyetem kutatói szerint minél fiatalabb a gyermek, annál több sugárzást nyel el az agya. A spanyolok szerint pedig a mobiltelefonok megváltoztatják a gyermek agyának elektromos aktivitását, akár órákig. Ezzel pedig drasztikushangulatváltozást, magatartászavarokat, tanulási nehézséget idéznek elő. A kutatatók attól tartanak, hogy a sugárzás az embriót is károsítja. Ezért a terhes nőknek óvatosnak kell lenniük.

Egy mobiltelefonnak nagyon meg kell növelnie a térerőt ahhoz, hogy fenn lehessen tartani a kommunikációt az autó „fémes ketrecében". Tehát a mikrohullámú sugárzás különösen élénk a jármű belsejében.

A Volkswagen arra figyelmeztetett, hogy az autóban történő mobiltelefonálás „veszélyes az egészségre a telefonálással generált, rendkívül magas elektromágneses mező miatt".

Angliai biztosítótársaságok kutatásai szerint a vezetés közbeni mobiltelefonálás hatását tekintve, illetve a reakció idő tekintetében rosszabb, mintha az ember ittasan ülne a volán mögé. A finnországi Sugárzás-és Nukleárisbiztonsági Hivatal jelentése szerint már egy órai mobilsugárzás is elég a sejtek összezsugorodásához. A kutatók úgy hiszik, hogy ez a megnövekedett fehérjeaktivitásnak köszönhető, ami jelzi a sejtkárosodást. Ennek a bizonytalan világnak cseppet sem hiányzik egy összezsugorodott agyú népesség!

Amerikában, az agyrákos betegek aránya 25 százalékkal nőtt 1975 óta. 2001-ben 185.000 amerikait diagnosztizáltak az agyrák valamilyen formájával. Egy négyes fokozatú agydaganat a szőlőszem nagyságtól a teniszlabda nagyságig nőhet mindössze 4 hónap alatt. Az agydaganat majdnem mindig végzetes kimenetelű, a legtöbb ember a diagnosztizálástól számított 6-12 hónap alatt meghal.

2002. április 7-én az amerikai televízió Sixty Minutes című műsorában egy érdekes riportot mutattak be az agyrákról. Ebben azt hangsúlyozták, hogy a tudósok nem tudják, hogy a rák miért terjed ennyire gyors ütemben.
Ironikus, hogy ezt a riportot egy olyan sprint reklám követte, ami a következőket tanácsolta a szülőknek: „a legjobb módja annak, hogy a tinédzserek nyomában maradjunk, ha egy mobiltelefont kötünk hozzájuk". Amíg a kutatók azt hangsúlyozzák, hogy az agyban már pár percnyi beszélgetéssel is radikális károsodás következhet be, addig a mobiltársaságok reklámjai arra buzdítanak, hogy a fogyasztó minél több órát töltsön a mobilja mellett minden hónapban. A fényes, egész oldalas újságreklámok okolhatók azért, hogy szinte soha nincs a média fókuszában a mobilsugárzás megvitatása.

Robert Kane-nek 2001-ben, Amerikában jelent meg egy kitűnő könyve a témában. A címe: A mobiltelefon orosz rulettje. Telekommunikációs szakértőként, érdekes tanulmánygyűjteményben bizonyítja be, hogy az amerikai kormány emberei és a telefontársaságok már évek óta tudják, hogy a sugárzás jelenlegi mértéke veszélyes az emberi egészségre.

Megjegyezte, hogy a mobiltelefonok használhatatlanok lennének, ha az RF-kibocsátásukat (Mi ez?) a biztonságos szintre csökkentenék.

A sok mobilhasználat okozta egészségkárosodásról, illetve RF adóvevők közelében lakók, munkát végzők egészségkárosodásáról szóló orvosi jelentései számos rákkal kapcsolatos perben szerepelnek. A pereket természetesen a telefontársaságok ellen indították. A biztosítók nagy bajban vannak.
Azonban a londoni Lloyd's Biztosítótársaság nem hajlandó a telefontársaságokat bebiztosítani a fogyasztó egészségkárosodása esetére. 

A mobiltelefonok ma ugyanolyan veszélyt jelentenek, mint a dohány 40 évvel ezelőtt.

Dr. Robert O. Young



Sitemap
Keresőguru.hu