ingyenes webstatisztika


 Mi az, hogy betegség?

Az emberi vér kémhatása enyhén lúgos, optimális pH-értéke 7,365. A megbetegedések szinte kizárólag annak a következményei, hogy túl sok sav terheli a szervezetet, a belső sav-lúg egyensúly megbomlik, és betegségek tünetei jelennek meg. A tünetek lehetnek a savterhelés közvetlen következményei, de lehetnek annak a jelei is, hogy a szervezet igyekszik közömbösíteni a savakat. A savterhelés erősségétől és időtartamától függően a tünetek erősebben, vagy kevésbé erősen jelentkeznek.

A túlzott savterhelést mi magunk idézzük elő azzal, amit megeszünk. A testünk összes szabályozó mechanizmusa (ideértve a légzést, a keringést, az emésztést és a hormontermelést) azért dolgozik, hogy kiegyensúlyozza a belső sav-bázis szintet. 

A test nem tudja sokáig elviselni a túlzott savasság felé történő eltolódásokat. A megbomlott egyensúly korai szakaszában a tünetek még nem olyan erősek: kiütés, fejfájás, allergiák, megfázás és influenza. Súlyosbodás esetén a szervek és egész szervrendszerek meggyengülése eredményeként pajzsmirigy-, mellékvese- és májproblémák stb. léphetnek fel. Ha a szövetek kémhatása túlságosan elmozdul a savas irányba, akkor az oxigénszint lezuhan, és a sejtek anyagcseréje leáll. A sejtek elpusztulnak. És Ön meghal.

Az elsavasodás, azaz a pH érték csökkenése nem megengedhető. A szervezet úgy lassítja ezt, hogy a vér lúgos ásványi anyagokat von ki a szövetekből, hogy a savasodást ellensúlyozni tudja. Van egy ásványianyag-család, amelyiknek pont az a feladata, hogy az erős savakatsemlegesítse, mérgező hatásukat közömbösítse. Ezek a nátrium, a kálium, a kalcium és a magnézium. Amikor ezek az ásványi anyagok reakcióba lépnek a savakkal, az eredmény sokkal kevesebb káros melléktermék lesz, amelyeket azután a test már ki tud üríteni.

Egy egészséges test szükséghelyzet esetére rendelkezik tartalékkal ezekből az ásványi anyagokból. De ha a táplálkozással nem kerül be elég belőlük a szervezetünkbe, és elfogy a tartalék, akkor a test máshonnan szerzi be őket, vagyis kivonja őket a csontokból (a kalciumot) vagy azizmokból (a magnéziumot) - ahol természetesen szükség lenne rájuk.

Ha az elsavasodás túl erőssé válik ahhoz, hogy a vér ki tudja egyensúlyozni, akkor a felhalmozódott savmennyiséget a szervezet a szövetekbe nyomja, hogy ott raktározza el. Ez úgy történik, hogy a nyirokrendszer (immunrendszer) semlegesít belőle annyit, amennyit csak tud, majd megpróbál megszabadulni a többitől. Sajnos, a „megszabadulni" a többi savtól annyit jelent, hogy visszanyomja azt a vérbe.

Amikor a savas melléktermékek bekerülnek a véráramba, akkor a keringési rendszer folyékony formában próbál megszabadulni tőlük a tüdőkön vagy a veséken keresztül. Ha túl sok ilyen savas hulladék keletkezik, akkor ezek lerakódnak a különböző szervekben, a szívben, a hasnyálmirigyben, a májban és a vastagbélben, vagy pedig a zsírszövetek kötik meg őket a mellekben, a csípőn, a combokon, a hason - és még az agyban is. A savak károsító hatását és eltárolásuk folyamatát más néven úgy is hívhatnánk, hogy „az öregedési folyamat".

Ha a nyirokrendszer túlterhelt, vagy a nyirokedények nem működnek megfelelően (ezt gyakran a testmozgás hiánya okozza), akkor a savak felhalmozódnak a szövetekben.

hirtelen bekövetkező, vagy az újra meg újra visszatérő betegségek azért jönnek létre, mert a test megpróbálja mozgósítani az ásványianyag-tartalékait, hogy megakadályozza a sejtek károsodását, vagy azért, mert a test sürgősségi megoldásokat alkalmaz a méregtelenítés érdekében.

A test megpróbál megszabadulni a savaktól a bőrön keresztül is, olyan tüneteket produkálva ezzel, mint az ekcéma, a pattanások, a kelések, de a fent említett okok következtében létrejöhet fejfájás, izomgörcsök, izomfájdalmak, duzzanatok, irritáció, gyulladás, valamint általános fájdalomérzet. Krónikus tünetek pedig akkor jelentkeznek, amikor a test már minden lehetőségét kimerítette a savak semlegesítése és kiürítése terén.

A vére ideális, enyhén lúgos állapota, azaz a 7,365-ös pH-értéken tartása érdekében térjen át a lúgosító étrendre, fogyasszon lúgosító étrend-kiegészítőket és folytasson lúgosító életmódot!

[Forrás: Dr. Robert O. Young - A pH csoda]



Sitemap
Keresőguru.hu